Fejlett megfigyelés segíti a konténerek hatékony kezelését
A SUSE Observability segítségével a szervezetek minden eddiginél alaposabban megfigyelhetik rendszereiket, és kihozhatják a maximumot konténeres környezeteikből.
A konténeres környezetek és a felhőalapú szolgáltatások napról napra komplexebbé válnak. Az alkalmazások rengeteg összetevőből állnak, amelyeket a működtetésükért felelős szakembereknek mind ismerniük kell, és azt is nyomon kell követniük valós időben, hogy ezek hogyan lépnek kapcsolatba egymással. A szakértőknek ezért megfelelő információra van szükségük a megfelelő időben és jól átlátható formában. Ehhez azonban már nem nyújtanak elég támogatást a hagyományos monitoring eszközök, így új megközelítésre van szükség.
Monitoring vs. observability
Az összetett környezetek kezeléséhez ma már egyre több helyen az átfogóbbnak számító „observability” megoldásokat veszik igénybe. A monitorozó eszközök mindössze adatokat gyűjtenek, és előre meghatározott feltételek alapján figyelmeztetnek, ezért inkább csak az ismert vagy a kiszámítható hibák figyelésére alkalmasak. Ez az egyszerűbb rendszerekben elegendő támogatást nyújt, de olyankor már kevésnek bizonyul, amikor több száz mikroszolgáltatás lép kapcsolatba egymással az elosztott infrastruktúrában az edge környezetekből, az adatközpontokból és a felhőből.
Az observability eszközök ezzel szemben minden eddiginél mélyebb elemzést biztosítanak, ami segíti a rendszer állapotának felmérését és a problémák megoldását. Ezek az termékek jóval több paramétert figyelnek, mint amit a monitoring lehetővé tesz, és ezáltal teljes rálátást biztosítanak az infrastruktúra működésére, így korán észlelhetők a problémák és azonosíthatók a kiváltó okok.
Observability a SUSE portfóliójában
Hogy nagyobb támogatást nyújtson ezen a területen, a SUSE idén felvásárolta a StackState vállalatot, amely a teljes stackre kiterjedő observability megoldásokat fejleszt. A cég technológiája biztosítja a legjobb módszert az IT-csapatok számára ahhoz, hogy egyetlen platformon keresztül azonosíthassák és orvosolhassák a konténerizált, felhőalapú környezeteikben felmerülő problémát. Az eszköz képes az események időbeli korrelációjára és a gyökérokok azonosítására az összetett elosztott rendszerekben.
A SUSE már integrálta is a technológiát konténermenedzsment-termékébe, a Rancher Prime platformba, illetve elérhetővé tette SaaS-hosztolt változatban és helyben telepítve is. A SUSE Observability teljes körű megfigyelést és menedzsmentet tesz lehetővé a vállalatok számára a modern IT-környezeteik felett. A megoldás támogatja az OpenTelemetry szabványt, amely egy nyílt forráskódú, platformfüggetlen keretrendszer a telemetriai adatok gyűjtéséhez, beleértve a különféle metrikákat és naplókat. Ennek köszönhetően a felhasználók egy egységes módszert használhatnak alkalmazásaik és rendszereik megfigyeléséhez.
A SUSE Observability valós idejű rálátást biztosít a fontos összefüggésekre minden környezetben, az edge-től a felhőig, és racionalizálja a hibaelhárítási folyamatokat, ezzel is növelve a hatékonyságot. Segítségével a szervezetek optimalizálhatják teljesítményüket, erősíthetik a biztonságot, és zökkenőmentes működést garantálhatnak.
Az observability képességekkel kibővített Rancher Prime teljes körű képet ad minden olyan eszközről, amelyet a segítségével menedzselnek. A megoldás ezáltal lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy még azelőtt azonosítsák és hárítsák el a hibákat, mielőtt azok zavarokat okoznának a működésben. A szervezetek így optimalizálhatják infrastruktúrájukat, csökkenthetik működési kockázataikat és agilisabbá tehetik üzleti folyamataikat.
Related Articles
Mar 21st, 2024
IDC: vezet a Longhorn
Jan 09th, 2025