Hogyan befolyásolják életünket a szuperszámítógépek?

Share
Share

A legtöbb ember számára egy szuperszámítógép távoli és megfoghatatlan dolog, amivel főként sci-fikben, esetleg dokumentumfilmekben találkozik. Talán akkor érezhettük életünkhöz a legközelebb az egyik példányt, amikor az IBM Watsonja egy kvízműsorban legyőzte a hús-vér versenyzőket. Pedig a szuperszámítógépek, illetve a segítségükkel elérhető eredmények ennél sokkal konkrétabb hatást is gyakorolnak az életünkre.

Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy a nagy teljesítményű számítástechnikát, illetve a szuperszámítógépeket hagyományosan az űrkutatásban használják. A hírekben sokat hallunk olyan menő NASA-projektekről, mint például a Mars-misszió. Ez különösen izgalmasnak számít a tavaly ősszel bemutatott Mentőexpedíció (The Martian) című film után, amelynek elkészítéséhez komoly segítséget nyújtott a NASA, aki meglátta benne a lehetőséget az űrkutatás népszerűsítésére. De ennél sokkal kézzelfoghatóbb és az emberekhez közelebb álló felhasználási területek is léteznek.

Nagy teljesítményű számítógépeket használnak például az időjárás-előrejelzésnél és a klímakutatásnál is. Az eszközök számításainak köszönhetően a szakemberek sokkal pontosabban meg tudják jósolni a klímakatasztrófákat és a rendkívüli időjárási eseményeket, így jobban lehet előre tervezni, és a lehetőségekhez mérten minimalizálni a károkat. A 2012-es Sandy hurrikán például csak Amerikában összesen 24 államban pusztított, 153 halálos áldozatot szedve. Ezek rendkívül komoly számok, és még nagyobb tragédiák is történhettek volna, ha a hivatalos szervek nem tudtak volna számos megelőző intézkedést meghozni azáltal, hogy elég pontosan képesek voltak kiszámolni a hurrikán útját és intenzitását.

A katasztrófa után további preventív módszereket is kifejlesztettek szuperszámítógépes technológiák segítségével, amelyek tovább csökkentik a potenciális károkat egy hasonló szupervihar esetén az érintett régiókban. A nagy teljesítményű számítástechnikának köszönhetően az előrejelzés pontossága óriási mértékben javult. 1940-ben még 1 a 400 ezerhez volt annak a valószínűsége, hogy valaki villámcsapás áldozatává válik Amerikában, mára ez a szám már 1 a 11 millióhoz.

De az időjárás kapcsán nem csak a katasztrófákkal kapcsolatos előrejelzések számítanak. Tulajdonképpen az is a nagy teljesítményű számítástechnika eredménye, hogy egyre pontosabban meg tudják jósolni az időjárást. Így mi előrelátóbban tervezhetjük a hétvégi családi programokat, vagy könnyedén eldönthetjük, hogy kell-e magunkkal vinni esernyőt reggel.

Ezek a nagy teljesítményű eszközök dolgoznak a háttérben rengeteg olyan területen, ahol sokan nem is gondolnák elsőre. Például a Total olajvállalat az olajkutatás és a kiaknázatlan területek feltérképezése során a Pangea nevű szuperszámítógépet használja, amely szintén SUSE Linux Enterprise Server rendszert futtat. És ez csak egy a sok példa közül, az élet minden szegmenséből sorolhatnánk a példákat napestig.

 SUSE_Total_mikrografika_final

A SUSE számára ez a terület rendkívül fontos, ezért szorosan együttműködik az iparág legfontosabb szereplőivel annak érdekében, hogy a különböző szervezetek és a tudományos területeken dolgozó kutatók a lehető legtöbbet hozhassák ki a nagy teljesítményű számítástechnikából. Komoly közös munkát folytatunk például a HPC terület egyik vezető gyártójának számító SGI vállalattal, a teljes termékportfóliójukon zökkenőmentesen és teljes funkcionalitással futnak a SUSE megoldások. Emellett a SUSE az Intel kapcsolódó megoldásait és törekvéseit is támogatja egy közös HPC szoftveres megállapodás keretében.

Share
(Visited 4 times, 1 visits today)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

No comments yet

Avatar photo
3,418 views